I
Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.

Végzet, szabadság egymást üldözi,
S hiányzik az összhangzó értelem.

Csak hódolat illet meg, nem birálat.

Nem adhatok mást, csak mi lényegem.

II

És úrnak lenni mindenek felett.

Ah, élni élni: milly édes, mi szép!

A tett halála az okoskodás.

Ah, sírjatok testvéri könnyeket,
Győz a hazugság - a föld elveszett.

III

Nem az idő halad, mi változunk,
Egy század, egy nap szinte egyre megy

Ez az enyém. A nagy világ helyett
E tér lesz otthonom

Hadd lássam, mért küzdök, mit szenvedek.

IV

Milljók egy miatt

Pár ezredév gúláidat elássa,
Homoktorlaszba temeti neved,

Ah, fáraó, rajongsz; hisz a tömeg
A végzet arra ítélt állata,
Mely minden rendnek malmán húzni fog.


V
E gyáva népet meg nem átkozom.

Önszégyenét meg nem bocsátja a nép.

VI

Legyen hát célod: Istennek dicsőség,
Magadnak munka

A glória ha lassan elveszett,
Még megmarad a vérengző kereszt.

Ha tégedet csókollak, őt miért ne?
Megállj, a döghalált szivod magadba.


VII

Tragédiának nézed? nézd legott
Komédiának, s múlattatni fog.

Isten dicsére, a máglyára őket!

Nem a kakas szavára kezd virradni,
De a kakas kiált, mert hogy virrad.

Vezess, vezess új létre, Lucifer!
Csatára szálltam szent eszmék után,
S találtam átkot hitvány felfogásban,

VIII
Kétséges rang-e hát szellem, tudás?

Minő csodás kevercse rossz s nemesnek

IX

Bakó ügyes légy - órjást vesztesz el.

Egyenlőség, testvériség, szabadság!

Kár érte, egy ellenséges golyót
Megérdemelt.

X

Ezúttal a nyakazás elmarad.

Óh, hol vagyok, hol vannak álmaim?

Dobd tűzre mind.

XI

Zúg az élet tengerárja,

Én a komédiát lejátsztam,
Mulattattam, de nem mulattam.


XII

Mi a tudvágyat szakhoz nem kötők,
Átpillantását vágyjuk az egésznek.

Azt tartja mind, hogy ő fedezte fel
A szenvedélyt, előtte senki még
Szeretni nem bírt

XIII

Ádám, Ádám, a végső perc közelg:
Térj vissza, a földön naggyá lehetsz.

Élek megint. - Érzem, mert szenvedek,
De szenvedésem is édes nekem.

A célt, tudom, még százszor el nem érem.

Mit sem tesz . A cél voltaképp mi is?

XIV

A tudomány nem győzött végzetén.

Ha isten vagy, tegyed,

Vezess jövőmbül a jelenbe vissza,
Ne lássam többé ádáz sorsomat:

Dacoljak-é még Isten végzetével.

Ébredj hát, Ádám! álmod véget ért.

XV

Álmodtam-é csak, vagy most álmodom,
És átalán több-é, mint álom, a lét,

Dacolhatok még, Isten, véled is.

Egy ugrás, mint utolsó felvonás...
S azt mondom: vége a komédiának.

Megy-é előbbre majdan fajzatom,

Miért is kezdtem emberrel nagyot,
Ki sárból, napsugárból összegyúrva
Tudásra törpe, és vakságra nagy.

Szabadon bűn és erény közt
Választhatni, mily nagy eszme,

Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni!

Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!

A hibákért előre is, Én kérek elnézést!